A kép nem esti felvétel, hanem egy őszi délutánon készült. A nap olyan szögben sütött, hogy a fény átderengett az utcai lámpák búráin, és úgy néztek ki, mintha már bekapcsolták volna őket. A pillér íve alatt a vízszintes izék pókhálók, amiket fújt a szél. Nagyon fura látvány volt az egész.

Ez az első közszemlére kitett képem, remélem túléli a mustrát :) A kép a Death Valleyban készült februárban. A hegyen még hó volt, de lennt a völgyben már 25 fok. Mivel nagyon száraz a levegő és elég szeles, ezért nem sok nagy fa él meg ezeken a hegyeken, de amik kitartanak, azok nagyon sokáig bírják. Az ösvény mellet sok ilyen fa torzóval lehet találkozni (azt hiszem valamilyen különleges fenyőféle).

2001-ben készült a kép egy Olympus Camedia C-3000 típusú digitális géppel. 2002-ben a Panasonic pályázatán kategória győztes lett, 2003-ban a Foto Mozaikban megjelent.

Nyilván nehéz olyan Balaton fotót csinálni, amit még soha senki, de az se könnyű, hogy egyszerre minden klasszikus, közhelyes dolog rajta legyen. Habár snapshotnak tűnik, de majdnem egy óra kellett, mire minden összeállt. A Badacsony, a csíkos napernyő, klasszikus lépcső rajta egy emberrel, a sétányon épp senki ne legyen, stb, stb... tudjátok hogy van ez :)

Kicsit olyan Eggleston feelingem volt séta közben... mínusz a színes film. Meg sok más mínusz. De néha tényleg van az a "semmi", amit le lehet fotózni. Egyszerre szép és szomorú. Ez a rend, a vonalak, a telepített fák. Ilyen KELL legyen egy lakóövezet. Ez lenne az ideál? Utópia? Zsákutca? Idill? Nem tudom eldönteni...